Összhatás:	Film:	Kép:	Hang:	Extrák:
	92 %	87 %	94 %	89 %	89 %

Valljuk be őszintén: sok várva-várt klasszikus DVD-megjelenése után éreztünk némi csalódást – nem ezt vártuk, nem így emlékeztünk, talán jobb lett volna, ha nem nézzük meg újra és hagyjuk, hogy szép emlék maradjon. Más filmek esetében visszajött a régi érzés, de vagy a kép- vagy a hangminőség nem győzött meg mindenkit arról, hogy ezért érdemes volt ennyit várni. Mielőtt bárkit kétségek kezdenének gyötörni a november 4-től megvásárolható Indiana Jones trilógiával kapcsolatban egyetlen mondatban összefoglaljuk előre véleményünket: a filmek még mindig nagyon jók, a kép- és a hang tökéletes, az extrák alig hagynak kívánnivalót maguk után, van szinkron, és nem a vágott változat kerül a hazai piacra. Bolond, aki kihagyja! A filmek Indiana Jones és az Elveszett frigyláda fosztogatói Korombéli veterán filmbolondok talán még emlékeznek arra, hogy két évtizeddel ezelőtt ezt a filmet még csak Az elveszett Frigyláda fosztogatói címmel hirdették a plakátok, mi több, később videón is ezen a címen jelent meg. Lucas és Spielberg azonban néhány éve (gyanítjuk akkor, amikor elkezdték megbeszélni a DVD-kiadás részleteit) átkeresztelte a filmet úgy, hogy egységes egészet alkosson a klasszikus trilógia három része, illetve a később elkészült 22 részes tévésorozat. Így lett a film címe Indiana Jones és az elveszett Frigyláda fosztogatói, és így lett az első Indy-kaland a hosszú sorozat 24., illetve a mozis-trilógia második része – a Frigyláda története ugyanis valamivel később játszódik, mint az Indiana Jones és a Végzet temploma sztorija. Konzervatív Indy-rajongóként azonban engedtessék meg nekem, hogy abban a sorrendben vegyem sorra a filmeket, amilyen sorrendben egykor a moziban láthattuk. Nem nagyon akad olyan kalandfilm-rajongó, aki ne ismerné Doktor Jones kalandjait, így a történetre csak néhány mondatot szánnék. Az időpont 1936. Doktor Jones a civil életben egyetemi oktató, egyébként pedig szenvedélyes archeológus és kalandor, aki ritka leletek után kutatva járja a világot. Természetesen ő a tisztesség és becsület mintaképe, aki a felbecsülhetetlen értékű történelmi ereklyéket maradéktalanul beszolgáltatja a múzeumnak. Ugyanekkor, az öreg kontinensen egy egykori szobafestő-mázoló világuralmi terveket sző. Adolf Hitler őrült tervei között szerepel, hogy megtalálja és megszerezze a bibliai Frigyládát, amely a legenda szerint a tízparancsolat kőtábláinak maradványait őrzi. A Frigyláda a korabeli vázlatok és beszámolók szerint félelmetes fegyver, gyakorlatilag legyőzhetetlenné teszi azt a sereget, amely maga előtt hordozza a csatában. Nem nehéz kitalálni, mire is kell Hitlernek a láda. Az amerikai katonai hírszerzés Doktor Jones-t bízza meg azzal, hogy lehetőleg Hitler és a nácik által felbérelt archeológus – Indy régi ellenlábasa – Belloq előtt találja meg a Frigyláda rejtekhelyét. A szálak Doktor Jones egykori (az italt ugyancsak jól bíró) barátnőjén keresztül Nepálon át egészen Kairóig vezetnek. Lucas és Spielberg a ’30-as évek klasszikus kalandsorozatainak, kalandregényeinek és képregényeinek stílusában, de a ’80-as években ugyancsak frissnek számító hangvétellel, lendülettel, humorral és látvánnyal vitte vászonra a kalandor archeológus első történetét, amely szinte azonnal a műfaj klasszikusává vált. Korábban egyetlen filmben sem láthattunk ennyi és ilyen magas színvonalon (mind a látvány, mind a technikai tekintetében) kivitelezett akciót, és – bár a figurák, a helyszínek és a stílus számos korábbi filmből visszaköszöntek – az a módszer, ahogyan mindezt elegyítették az alkotók és amilyen frissességet sugallt a történelmi tényekből, kaland-motívumokból és a természetfeletti jelenségekből összegyúrt történet, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy azonnal világszerte kasszasiker és legenda váljon Indiana Jones-ból. Nem kétséges, hogy 22 évvel ezelőtt közel és távol nem akadt vetélytársa a Frigyládának ebben a műfajban. A nagy kérdés az, hogy több mint két évtized elteltével, az egekbe szökött hollywoodi produkciós költségek és az elképzelhetetlent is hihetetlen élethűséggel megvalósítani képes számítógépanimációs technikákat alkalmazó filmek ismeretében tud-e még bármilyen hatást kelteni a nosztalgián kívül egy olyan “őskövület”, amelyben a digitális technika kimerült egyetlen kezdetleges szintetizátor használatában (amellyel a frigyláda zúgó, lüktető alaphangját gerjesztették)? Bár a kritika nem egzakt tudományág, nem létezik olyan vélemény, amivel mindenki egyetért, de azt ki merem jelenteni, hogy senki nem fog csalódni, akinek kellemes emlékei vannak a filmről. Azok a szerencsések pedig, akik korábban még nem látták a filmet, jobban szórakoznak majd, mint bármilyen mostanában készült kalandfilmen (néha szeretném, ha létezne szelektív emlékradír, hogy kitörölhessem emlékeimből mondjuk A Keresztapa, vagy éppen az Indiana Jones filmeket és újra úgy élhessem át őket, mintha először lenne szerencsém hozzájuk). Az Indiana sorozat nagy szerencséje, hogy eleve történelmi korban játszódik. Húsz év elteltével is azonnal bele tudunk feledkezni a sztoriba, el tudunk mélyedni a kalandban és nem azon röhögünk az első húsz percben, hogy milyen a főhős sérója, vagy mennyire gáz a köldökig kivágott V-nyakú rózsaszín garbó fölé hanyagul panyókára vetett félméteres gallérral felszerelt kordbársony zakó. Megjelenik Indiana Jones jól ismert sziluettje és máris belecsöppentünk az első kalandba: dzsungel, állathangok, totemszobor, titkos bejárat, halálos csapdák, kincs, menekülés, árulás és halál. Még csak tíz perc telt el, de máris nyakig benne vagyunk Indy világában, máris láttuk a trilógia egyik legemblematikusabb jelenetét (a Jonest üldöző hatalmas kőgolyót) és az új nézők máris konstatálhatják, hogy nem a Tomb Raidert koppintja a Lucas Arts az Indy-játékokkal, hanem valószínűleg Lara Croft teremtői is legalább tízszer váltottak jegyet anno az Indiana-filmekre. A DVD-teszt során sikerült mind az Indy-re frissen rácsodálkozók táborát (kedves feleségem), mind a klasszikus rajongói tábort (kedves jómagam) tesztelni, és egyhangú döntés született: az Indiana Jones és az elveszett Frigyláda fosztogatói nagyon jó akció-kaland film, nagyszerű családi szórakozás ma is, és valószínűleg az marad még néhány évtizedig. Időtálló darab, amely sok szinten szórakoztat. Természetesen elsősorban faltól-falig akció (fiúknak, apáknak), van benne egy kis évődős, de soha nem csöpögős érzelmi szál (lányoknak, anyáknak), rengeteg humor (mindenkinek) és klasszikus filmeket, történeteket idéző megfoghatatlan patina – feleségem szerint egy kicsit olyan érzés volt nézni a Frigyládát, mint a David Suchet-féle Poirot-történeteket. (Apropo: humor. A film egyik legemlékezetesebb jelenete, amikor a kardjaival hadonászó arab fickóra fáradt tekintettel rápillant Indy barátunk, majd ahelyett, hogy a lovagiasság szabályai szerint hosszadalmas kardpárbajba bonyolódna, előkapja pisztolyát és lepuffantja a túlbuzgó burnuszost. Kevesen tudják, hogy eredetileg valóban egy hosszú és látványos közelharc-jelenet szerepelt itt a forgatókönyvben, de közbeszólt a hasmenés és a hányinger. Az egyiptomi forgatáson ugyanis a kilencven fős stáb 85 óvatlan tagja evett a helyi specialitásokból és mindenki bélmérgezést kapott. Harrison Ford is alig állt a lábán, amikor megérkezett a forgatásra. Jelezte Spielbergnek, hogy számításai szerint mintegy háromnegyed órát bír ki, utána szándékában áll elájulni. Ha szeretné dobozban tudni a jelenetet, találják ki, hogyan lehetne lerövidíteni a kardpárbajt. Így született ez az emlékezetes jelenet.) Mivel a film abban a korban készült, amikor a számítógépes trükkökről még csak nem is álmodtak, minden akció, minden látványelem valódi – a kaszkadőrök igazán kitettek magukért, a helyszíneket pincétől a padlásig megépítették (és nem zöld háttér előtt hadonásztak), a kőgolyó ugyan üveggyapotból készült, de azért gurult és bizony futni kellett előle, egyszóval megfogható, reális a látvány, és ez újabb plusz pont a filmnek. Természetesen ha a frizurákon, ruhákon, kocsikon nem is érződik a kor, egy-egy trükk esetében bizony feltűnnek az öregedés jelei. Szegény Alfred Molina (aki most éppen a Fridában látható egy nagyszerű szerepben) felnyársalt teste még képernyőn keresztül is erőteljes kaucsuk-szagot áraszt, és az utolsó felvonásban a gonosz náci olvadó feje sem hat a nézőre olyan erőteljesen, mint két évtizeddel ezelőtt, de én személy szerint örülök annak, hogy ezúttal a felújítás során ezeket a filmtörténeti jeleneteket nem cizellálták ki a számítógép segítségével. Úgy tűnik, Lucas hallgatott a rajongókra (vagy Spielberg állt a sarkára?), ugyanis a költséges és aprólékos felújítási munkálatok kizárólag az eredeti anyag minőségi bemutatására, konzerválására nem pedig megváltoztatására koncentráltak (részletek a képtesztnél). Olyannyira hagyománytisztelő volt a munka, hogy a hivatalosan is módosított cím a borítón, a korong-képen és a menüben is szerepel ugyan, a film eredeti főcímét mégsem változtatták meg, így ott még mindig Indiana Jones and the nélkül olvashatjuk a Raiders of the Lost Ark-ot. Csupán néhány helyen “nyúltak bele” az eredeti felvételbe, de ezeken a pontokon korábban kiküszöbölhetetlen, nem szándékos hibákat tüntettek el. (Például ahol Indy egy veszedelmes kobrával néz farkasszemet, ott korábban láthattuk, hogy egy közéjük elhelyezett biztonsági üveglapban visszatükröződik a kígyó képe. Most a tükröződés már nem látható.) A film értékelése: 95% Indiana Jones és a Végzet temploma A második nagy Indy-kaland igazából nem folytatás, hanem előzmény. 1935-ben játszódik a történet. Indy Steven Spielberg leendő feleségével együtt menekül egy kínai maffiózó elől, majd látványos repülés, zuhanás, gumicsónakos lesiklás a hófödte hegyekből, némi vadvízi rafting, és máris eljutunk az új film fő helyszínére, Indiába, ahol Indy egy kis indiai falu szegény lakóinak kérésére megpróbál visszaszerezni egy szent követ egy gonosz maharadzsától, aki a falu gyermekeit is elrabolta és kényszermunkára fogta. Indy-nek természetesen ezúttal sincs könnyű dolga – egy kultikus, emberáldozatokban utazó szektába botlik, majomagyat vacsorázik, csilléken száguld és függőhídon küzd az életéért. Az Indiana Jones és a végzet temploma tipikus folytatás-betegségben szenved. A legnagyobb probléma ezzel a filmmel éppen a túlzott igyekezet: látszik, hogy Lucas és Spielberg mindenképpen nagyobb, akciódúsabb, hangosabb, véresebb, komorabb filmet szerettek volna készíteni és ez sikerült is. De közben elveszett a történet, a humor nagy része és az igazi Indy-feeling. A bónusz-lemezen található dokumentumfilmből kiderül, hogy nem csak én nem kedvelem annyira ezt a részt, hanem maguk az alkotók is érzik, hogy a Végzet temploma a trilógia leggyengébb láncszeme. (Spielberg egyenesen élete egyik legkevésbé kedvelt filmjének tartja ezt a részt, amelyre csak azért emlékszik kellemesen, mert a forgatáson találkozott először későbbi feleségével – aki itt a sikítozó hősnőt alakította.) Lucas szerint éppen akkor folyamatban lévő válása – s ezáltal rossz hangulata – nyomta rá a bélyegét a forgatókönyvre, ami akár igaz is lehet. De gyanítom, hogy ez csak az egyik ok. Mint az a werkfilmből is kiderül, a film elején látható gumicsónakos akciót és a csillés-üldözést eredetileg az első filmhez írták, de sem a költségvetésbe nem tudták bepréselni a jeleneteket, se a történet nem bírt el még több akciót, ezért úgy gondolták, újra hasznosítják majd az ötleteket a folytatásban. Mivel a filmben látható három emlékezetes akcióból ez éppen kettő, fel kell tételeznünk, hogy Lucasék ezúttal jól eltértek a “normális” történetmesélés szabályaitól és nem egy jó sztorit támogattak meg káprázatos akciókkal, hanem két megírt akciójelenet közé próbáltak betuszkolni némi kötőanyagnak szánt cselekménymasszát. Nem baj, ha egy sorozat egyes részei néha átmennek komorba (nekem kifejezetten bejönnek azok a James Bond-filmek, amelyek egy kicsit eltérnek a szokásos sablontól és megmutatják a szuperügynök sötét oldalát is, és Batmannek is jobban áll a film-noir), de az már a ciki kategóriát súrolja, ha egy tinédzser célközönséget megcélzó családi akció/kalandfilm első részében fejek robbannak szét, és az alkotók erre még rátesznek két lapáttal a folytatásban. Az emberáldozat-kultusszal, a robotoló gyerekekkel, az éhező, kolduló indiaiakkal, és a szívkitépés akurátus részletességű bemutatásával Lucasék bizony túllőttek a célon, és erre ők is rájöttek. A legenda szerint maga Spielberg javasolta a filmesek szövetségének, hogy kifejezetten e film kedvéért kreáljanak új korhatár-besorolást. A PG (vagyis szülői kísérettel) Spielberg szerint túl enyhe tiltást jelentene, az R (vagyis 17 éven felülieknek) kategória pedig éppen a célközönséget, a kalandvágyó tinédzsereket zárná ki a moziból (és az bizony nagy bukta lett volna a stúdiónak is). Az tény, hogy ez volt az első film, amely PG-13 besorolást kapott, vagyis szülői kísérettel a 13 éven felüliek számára nyílt meg a Végzet templomának kapuja. Az angolok ennél is szigorúbbak voltak. Ők szó nélkül kivágtak 66 másodpercet a filmből, és csak így engedélyezték a bemutatását. Azt hihetnénk, hogy azóta enyhült az angol szigor, de tévedünk: november 4-től ők csak a rövidített, cenzúrázott változatot vásárolhatják meg, mi azonban – gondolom mindenki erre kíváncsi elsősorban – a VÁGATLAN VÁLTOZATOT kapjuk, minden szívsebésznek készülő fiatal legnagyobb örömére. A film értékelése: 75% Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag Valószínűleg a trilógia harmadik epizódjának megítélésében térnek el leginkább a rajongói vélemények. A harmadik rész ugyanis egészen más utat követ, mint az első két epizód. A nyomasztó Végzet temploma után az alkotók átestek a ló túlsó oldalára, és a sötét, komor történet helyett egy több ezres fordulaton pörgő akció-vígjátékkal jelentkeztek, amely tele van az előző epizódokra vonatkozó utalásokkal, kikacsintással, és mintegy Indyológiai mozgó lexikon megmagyaráz jónéhány korábban nyitva hagyott kérdést, kikerekíti az Indy legendát és ezáltal kitágítja a figura és a sorozat lehetőségeinek határait, megteremtve a legenda történelmét. A film egy rövid visszatekintéssel indul – megismerhetjük a fiatal Indy egyik gyerekkori kalandját, ami – természetesen – ugyanolyan akciódús és élvezetes, mint bármelyik új “bevetése”. Ebből a rövid kis epizódból kiderül, hogyan tanulta meg Indy az ostor használatát, honnan származik a sebhely az állán (amely igazából Harrison Ford valódi sebhelye, melyet 21 éves korában egy autóbalesetben szerzett), miért fél a kígyóktól stb. A fiatal Indiana Jonest River Phoenix alakítja, aki sajnos élő (vagyis immár halott) példája a kábítószerfogyasztás negatív mellékhatásainak. Az ígéretes fiatal színész négy évvel Az utolsó kereszteslovag bemutatója után halt meg kábítószer-fogyasztás miatt bekövetkezett szívrohamban. A történet ezután a felnőtt Indy-vel folytatódik. 1938-ban járunk. A németek még mindig rontják a levegőt, ezúttal a Szent Grál megszerzésén ügyködnek, amely a legenda szerint örök életet biztosít annak, aki belőle kortyol. A múzeum egy gazdag mecénása is a Szent Grált keresi, és Indiana Jones-t kéri fel arra, hogy folytassa a nyomozást, amelyet egy korábbi, nemrég nyom nélkül eltűnt megbízottjuk kezdett el. Indy megtudja, hogy az, aki a mecénás megbízásából a kehely nyomában járt és eltűnt nem más, mint édesapja, Dr. Henry Jones, a Grál-legenda megszállottja. Indy ezúttal tehát nem kincset keresni indul, hanem az apja nyomába ered. Természetesen megtalálja a kimért öregurat, az egyetlen embert, aki mellett Indiana Jones-nak kisebbségi komplexusai támadnak, az apát, aki képes még most is zavarba hozni a fiút és bajba keverni mindkettejüket, de aki ugyanakkor zseniális régész. Ez az apa-fiú kapcsolat az egész film kulcsa. Az egymástól a hosszú évek alatt eltávolodott két férfi egymásra-utaltsága, évődése, civódása az egész film mozgatórugója, humorforrása. Miközben újra eredeti és fantáziadús, faltól-falig akciókkal megtűzdelve száguld előre a film (motorcsónakos üldözés Velencében, német tankok és lovak rodeója Törökországban stb.) Sean Connery és Harrison Ford fantasztikus párosa sziporkázó, a klasszikus Neil Simon vígjátékokat idéző stílusban ontja a poénokat. A “komoly” Indiana-rajongók egy része éppen a túlzottan könnyed hangvétel miatt nem kedveli ezt a részt, én személy szerint a legszórakoztatóbb, családi fogyasztásra leginkább alkalmasabb epizódnak tartom mind közül. A Frigyládánál csak azért kap néhány ponttal kevesebbet, mert az első rész szerintem filmtörténeti jelentőségű, igazi klasszikus, míg ez egy jól sikerült folytatás, amely nem felülmúlni szeretné a nagy elődöt (mint a Végzet temploma), hanem szinte tiszteleg előtte. A film értékelése: 89%   A kép   Nagy kár, hogy a DVD-piacon annyira elcsépelték már a digitálisan felújított kifejezést. Tény, hogy ha a digitalizált filmet átfuttatják egy színkorrekciós programon, máris ráírhatják a borítóra ezt a két szót, ami bizony nagy kár. Mert ebben az esetben milyen kifejezést találjunk egy olyan szintű és színvonalú digitális felújításra, amelyen az Indiana Jones trilógia esett át? Szerencsére Lucas-bácsinak erre is van megoldása, a háztáji THX kifejezés, amely a hiedelemmel ellentétben nem egy hangformátum, hanem egyfajta minőségi garancia-jel (olyan, mint a Kiváló Áruk Fóruma). A THX specifikációt a ’80-as évek elején fejlesztette ki Lucas csapata a mozik számára. A THX minősítésű mozikban szigorúan meghatározzák, hol helyezkedjenek el a hangszórók, milyen típusúak és teljesítményűek legyenek, milyen fényvisszaverő tulajdonságokkal kell rendelkeznie a vászonnak, sőt még azt is előírják, hogy mennyi zaj szűrődhet be a mozi előteréből. A THX-minősítést később kiterjesztették a VHS és DVD kiadványokra is, így ha egy kiadvány elején megjelenik a THX logó, biztosak lehetünk abban, hogy megfelelő és megfelelően beállított berendezéssel a lehető legjobb kép- és hangminőséget kapjuk. Még szép, hogy Lucas saját filmjét THX-minősítésnek vetette alá, és meg is kapta. Akár bundát is sejthetnénk a háttérben, ha nem láttuk/hallottuk volna saját érzékszerveinkkel az Indy-trilógia DVD-változatát. Tudni kell, hogy a felújítást a Lowry Digital Images végezte, az a cég, amelyik már a Hófehérke felújításával is csodát művelt. A trilógia digitális felújítása szó szerint képkockánkénti felújítást jelent. A sorozat minden részének minden képkockáját egyenként szkennelték be a lehető legjobb minőségű kópiáról, majd számítógéppel ugyancsak kockánként tisztították meg a képet az elkerülhetetlen por-, karc-, szennyezés-nyomoktól. Amennyiben szükségesnek látták, némi színkorrekciót is végeztek, illetve – mint azt korábban írtuk – Spielberggel egyeztetve eltüntettek néhány forgatási hibát (például a nem szándékos tükröződéseket). Ezek után valószínűleg komoly díjra számíthat az, aki a három film DVD-változatán akár egyetlen nem odaillő filmes szennyeződést, karcot, pöttyöt, trutymót, porszemet észlel (ha bárki mégis hasonló jelenségre bukkan, írja meg, küldje be, értékes vállveregetéseket sorsolunk ki, és publikáljuk a screenshotokat). Összességében mindhárom film digitális tömörítéséről elmondhatjuk, hogy példaértékű munka. Hihetetlenül részletgazdag a kép, tömörítési hibának természetesen nyoma sincs. A színátmenetek, finom árnyalatok teljesen fokozatmentesnek tűnnek. Az árnyékok ugyancsak részletgazdagok, a sötét részeknél sem jelennek meg zavaró zajok. Jellemző, hogy a dzsungelnövényzeten és a párás levegőn átszűrődő fény, vagy a szürkületben vékony kondenzcsíkot húzó, egyre távolodó kis repülőgép képe is hibátlan, részletgazdag. A profibb házimozistákat megnyugtatjuk, hogy a transzfer készítői is tisztában vannak a szubjektív élességjavító módszerek hátrányaival, ezért a filmben gyakorlatilag nem alkalmaznak élkiemeléses technikát. Az Indy-trilógia tehát progressive scan készülékeken lejátszva, kivetítve is bámulatos képet mutat. Az Indiana Jones és az elveszett Frigyláda fosztogatói esetében egyetlen jelenetnél figyeltünk csak fel némi zavaró hatásra: a film végén, amikor Indiana Jones lesétál a lépcsőn, kissé életlennek tűnnek mind a háttérben álló alakok, mind pedig az előtérben látható Indy feje. Mivel ez az életlenség meglehetősen szembetűnő, feltételezzük, hogy vagy rendezői koncepcióról, vagy eredetileg is elrontott fókuszról lehet szó. Az Indiana Jones és a Végzet temploma képe ugyancsak példaértékű. Talán egy árnyalattal intenzívebb a színtelítettség, mint a másik két rész esetében, de ez egyáltalán nem zavaró. Az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag képminőségében nem találtunk semmilyen kivetnivalót. Tény, hogy az Indiana Jones trilógiát még soha senki nem láthatta ilyen jó minőségben! Azok számára, akik a számmisztikát szeretik, és meg sem érintenek egy lemezt, amely nem éri el a megfelelő bitráta-átlagot, álljon itt a három film mérési eredménye. Tény, hogy jót tett a kiadványnak a külön extra lemez, hiszen mindhárom film nyugodtan terpeszkedhet a lemezeken. Az Indiana Jones és az elveszett Frigyláda fosztogatói átlagos bitrátája 8.3 Mb/s, 6 Mb/s környékére csak ritkán süllyed, viszont többnyire eléri, vagy megközelíti a 9 Mb/s-es értéket is! Az Indiana Jones és a Végzet temploma átlagos bitrátája 7.75 Mb/s, és minimális ingadozással szinte mindvégig ezen érték körül mozog! Az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag átlagos bitrátája 6.79 Mb/s, 5 Mb/s alá csak egyetlen alkalommal süllyed, viszont többnyire eléri, vagy megközelíti a 8 Mb/s-es értéket is! Az egyes filmek képminőségének értékelése: Indiana Jones és az elveszett Frigyláda fosztogatói: 94% Indiana Jones és a Végzet temploma: 89% Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag: 99%   A Hang   Lássunk csodát! Pontosabban halljunk csodát! Ha még egyszer valaki azt állítja, hogy sztereó, vagy surround hangsávból képtelenség tisztességes 5.1-es mixet keverni, azt ültessük le az Indy trilógia elé, majd hat óra elteltével kérdezzük meg tőle, akar-e bocsánatot kérni. Akárcsak a kép felújításánál, a hangnál is maximálisan ügyeltek a klasszikus-rajongó puritánok lelkivilágára, miközben nem felejtették el, hogy a nép használni is szeretné a háta mögé szerelt hangládikákat – ha már annyit költött rájuk. A felújítás során állítólag egyetlen új hangot, zörejt, vagy zenét nem vettek fel, kizárólag az eredeti hangokat tisztították meg és keverték fel 5.1-re. (Természetesen most az eredeti, angol hangról beszélünk). Bár az első két film surround-hangját eredetileg csak monóban rögzítették, a digitális boszorkánykonyhában sikerült a hátsó sugárzók hangját is sztereósítani, így az első két film esetében is tökéletes a térérzet, és egy cseppet sem spórolnak az alkotók az effektekkel. Dübörög a mélynyomó, ahol kell, és üzemi hőfokon izzanak a hátsó hangszórók is. Természetesen Az utolsó kereszteslovag hangja a legdinamikusabb, legütősebb – lévén valódi diszkrét surround kódolású volt már az eredeti felvétel is – de még a legrégebbi film hangja is magasan veri a legtöbb új film házimozi-hangzását, arra pedig mérget vennénk, hogy egyetlen ’80-as években készült film nem szól olyan jól DVD-n, mint a trilógia hangban “leggyengébb” része, a Frigyláda. Jogos a THX-minősítés. A filmeken az angol eredeti hang 5.1-es változata mellett szerencsére magyar szinkron is található, igaz, csak Surround-hangzással. (Most kivételesen nem panaszkodhatunk, hogy kis országként megint kevesebbet kaptunk, hiszen a mindig mindenben maximumot kapó németeknek is csak a surround maradt ezúttal. Legszebb öröm a káröröm, avagy dögöljön meg a szomszéd tehene is.) Ha emlékeim nem csalnak, ez a szinkron a néhány éve megjelent VHS-kiadáshoz készült új Surround szinkron, ami – szerintem – tökéletesen megfelel a célnak (értse a gyerek is), egyébként pedig az eredeti hang+felirat kombináció az erősen javallott. Az egyes filmek hangminőségének értékelése (eredeti angol hang): Indiana Jones és az elveszett Frigyláda fosztogatói: 85% Indiana Jones és a Végzet temploma: 88% Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag: 95% Az extrák Első pillantásra szegényesnek tűnik a kínálat, de hamar kiderül, hogy igaz a mondás: ne ítélj elsőre. Az egyes filmek lemezein egy-egy weblinktől eltekintve semmilyen extra nincs (Spielberg régi jó szokásához híven most sem volt volt hajlandó arra, hogy rendezői kommentárt készítsen, pedig Lucas erre személyesen kérte). Ez a weblink azonban egy exkluzív Indiana Jones weblapra vezet, amelyet csak azok tekinthetnek meg, akik megvásárolták a lemezt – a korongnak ugyanis a DVD-ROM-ban kell lennie ahhoz, hogy a tartalomhoz férhessünk. (Így csak néhány millióan láthatjuk majd az oldalt) Ezen az oldalon tesztünk pillanatában, nagyjából az amerikai megjelenés időpontjában néhány képgalériát találunk a forgatásról, a látványtervekről és a plakáttervekről, letölthetjük az Indiana Jones and the Emperors Tomb című játék demóját, valamint megtekinthetjük a Frigyláda kinyitása után szétolvadó arcú gonosz náci jelenetének tervét. Információink szerint az oldal folyamatosan frissül majd, és először itt számolnak majd be az Indiana Jones negyedik része jövőre tervezett forgatásának részleteiről is. Az igazi extra tartalom egy negyedik, különálló lemezen található. A fő extra az Indiana Jones: Making the Trilogy (Így készült a trilógia) menüpont alatt található. Itt választhatjuk ki az egyes filmekhez tartozó dokumentumfilmeket, amelyeket külön-külön, vagy folyamatosan is lejátszhatunk. Alapvetően mindhárom dokumentumfilmre jellemző, hogy nagyon részletes, informatív, érdekes és új anyagokról van szó. Valóban érdekes részleteket láthatunk a forgatásról, vagy a forgatási előkészületekről, az összes fontos alkotó és szereplő részletekbe menően, olykor anekdotázva nyilatkozik (vadonat új interjúkról van szó, amelyeket a DVD-megjelenéshez készítettek) és az ötlettől a problémákon keresztül a bemutatóig szinte mindenre kitérnek, minden fontos kérdésre választ adnak a filmek. Az elveszett Frigyláda fosztogatóiról szól a leghosszabb dokumentumfilm, amely mintegy 50 perces. George Lucas és Steven Spielberg beszélnek Indiana Jones születéséről, kiderül, hogy Lucas eredetileg Indiana Smith-nek szerette volna hívni (vajon siker lett volna úgy is?), azt is megtudjuk, hogy Indianának valójában Lucas kutyáját hívták (a filmben is kiderül, hogy Indy egy kutyáról kapta a becenevét). Akik eddig nem tudták, most megtudják, hogy eredetileg Tom Sellecknek szánták a főszerepet (láthatunk is egy próbafelvételt vele), de közbe szólt az akkor induló Magnum sorozat. Nem akarjuk lelőni az összes poént. A lényeg: kitűnő dokumentumfilmről van szó, amelyik sorra veszi a film születésének minden állomását, a technika után érdeklődők kíváncsiságát is kielégíti és azok is élvezettel fogyaszthatják, akik a filmes legendákat szeretik. Az 50 perc talán kevésnek tűnik, de minden elhangzik benne, amit egy gazdag kommentárból megtudhatnánk. A végzet temploma werkfilmje 42 perces, és ugyanazt az elvet követi, mint az első filmről szóló dokumentumfilm. Spielberg és Lucas őszintén beszélnek arról, hogy szerintük is egy kicsit túl komorra sikeredett a film, megtudjuk, hogy a leendő Mrs. Spielbergnek komoly kígyófóbiája van, Spielberg pedig tériszonyban szenved. Ezek persze csak a történet anekdota-részei. Ugyanilyan részletességgel szólnak a közreműködők a film készítésének komolyabb kérdéseiről is. Az utolsó kereszteslovag werkfilmje már csak 35 perces, de ez érthető is, hiszen ezúttal már tényleg csak az új film készítéséről kell beszélniük az alkotóknak és szereplőknek - a figurákat és a sorozat születésének körülményeit már mindenki ismeri. A dokumentumfilm-trilógia befejező epizódja is informatív, ugyanakkor szórakoztató. Megtudjuk, hogy Spielberg eredetileg kísértethistóriát szeretett volna kanyarítani a történetből, de a Poltergeist után inkább más irányt választottak. A filmben egy korabeli interjúból vett részletben River Phoenix is megszólal, és Sean Connery is nyilatkozik a szerepről. Négy, a hosszú werkfilmben csak érintőlegesen említett témával részletesebben is foglalkozik négy 10-12 perces rövidfilm. Az első kisfilm az Indiana Jones kaszkadőr-feladataival foglalkozik. 12 perc természetesen nem elegendő arra, hogy a trilógiában látható összes kaszkadőr-feladat elemzésére részletesen kitérjenek az alkotók, de néhány jellemző jelenetet forgatására kitér a film. Ahhoz képest, hogy ilyen rövid kisfilmről van szó, meglepően sok információt tudunk meg a kaszkadőrökről és a munkájukról. Soha nem gondoltam volna, hogy Az Indiana Jones hangja című 13 perces kisfilmet érdekesnek fogom találni. Először arra gondoltam, hogy vajon mit lehet egy ilyen témáról mondani közel negyed órában. Aztán Ben Burtt, a hangmérnök pillanatok alatt eloszlatta minden kétségem. Az emberen látszik, hogy élvezi amit csinál – és el is hiszem neki. Megtudhatjuk tőle, hogy hányféle ostorcsattanás-hangot rögzítettek a filmhez, hogy a bunyókhoz illő legjobb hangot leginkább egy kupac bőrzseki baseball-ütős püfölésével érték el, és azt is, hogy a mázsás kőgolyónak egy kikapcsolt motorral kavicsos lejtőn lefelé guruló Honda Civic kölcsönözte. Még számos nagyszerű történetet és információt tartogat a kisfilm, de inkább nem lőjük le a poént. Nézze meg mindenki maga. Az Indiana Jones zenéje természetesen John Williams munkájáról szól. Spielberg és a zeneszerző beszél az egyes témák kiválasztásáról, a zenéről és a zene felvételéről. Az utolsó kis werkfilm Az Indiana Jones trükkjei természetesen az Industrial Light and Magic trükkstúdió munkáját ismerteti meg a nézővel. Megtudhatjuk, hogyan készültek a leglátványosabb trükkök abban a korban, amikor még csak nem is álmodtak számítógépes grafikáról. Kapunk egy kis bevezetőt a miniatűrök világába (csille-jelenet, repülő az alagútba jelenet), megismerjük az olvadó és robbanó fejek titkát és a frigyláda szellemeinek megvalósításáról is szólnak néhány szót. Az extrák között találunk még hét előzetest – a három film különbölő elő-előzeteseit és előzeteseit, valamint az Indiana Jones játék reklámját. A bónusz-lemezen ugyancsak megtaláljuk a filmes lemezeken is elérhető exkluzív webhelyre vezető linket. A végére hagytuk a legjobbat: az extrák mind magyar feliratosak! Összességében közel három órányi tömény, információdús és érdekes extrát kapunk a trilógiához, ami filmekre lebontva talán nem tűnik soknak, de ha összehasonlítjuk más új kiadványok hosszú, de tartalomszegény extráival, azt kell mondanunk, ennél több és hasznosabb információval aligha tudtak volna szolgálni Lucasék. A werkfilmekben nem ismétlődnek folyamatosan ugyanazok az információk (mint sok más film extráinál) és a nyilatkozók sem esnek abba a hibába, hogy negyed órán keresztül udvaroljanak egymásnak – amit mondanak az érdekes, informatív, fontos. Bár nincsenek külön kimaradt jelenetek, képgalériák, próbafelvételek, vagy háttérfelvételek, a dokumentumfilmekben folyamatosan feltűnnek korábban nem látott színfalak mögött készült felvételek, ritka próbák felvételei, forgatási képsorok. Az egyetlen negatívum az extra lemezen, az a magyar felirat fordításában jelentkezik. Miközben a dokumentumfilmekben említett filmcímek többségét helyesen fordítják, éppen a trilógia egyes részeinek címei folyamatosan és következetesen angolul jelennek meg. A Végzet temploma helyett mindig Teple of Doom-ot olvashatunk, a Frigyláda helyett Raiders-t stb. De ez legyen a legnagyobb bajunk! Az összkép Megérte várni a sorozatra. Hibátlan kép- és hang, informatív, hasznos, tartalmas extrák. Ha Lucas legalább ilyen paraméterekkel és extrákkal hozza ki a klasszikus Star Wars-t, talán még az Episode I-II-t is megbocsátjuk neki.